Érzéki csábító

http://bit.ly/erzeki-csabito-libri

OLIVIA – VÉGZETES FELISMERÉS

Kezdett bennem eluralkodni a pánik. Fejbe kólintott a valóság. Egy FBI-ügynök toporgott a küszöbön, én pedig egy körözött bűnözővel hancúrozok a lakásomban.
– Miss Clark, ha rosszkor érkeztem, visszajöhetek később – hangzott a kiáltás. 
– Csak egy perc – ordítottam. A rémülettől nem gondolkodtam, csak megragadtam Niko karját és betaszítottam a szekrényembe. Meglepetten pislogott. 
– Neked van egy fajta beteges vonzalmad a gardróbszekrényekhez? – kuncogott. 
– Ez az ügynök nyomoz a Fantom után Andrea feljelentése alapján. A nyakadban lohol. Nem találhat itt – akartam rácsapni ajtót, de kilépett.
– Ez az ember nem sejti, hogy én vagyok a Fantom. Nem kell így kikészülnöd – tárta szét a karjait.
Megint kezdi. A magabiztossága kikészített. Ebbe én beleőrülök!
– Megvesztél? Légy szíves, nem hozz engem még egyszer kellemetlen helyzetbe. Lehet, hogy téged nem zavar, hogy a szemébe nézz és mosolyogj, de én koránt sem vagyok ennyire jó színész.
– A hálószobába is beinvitálod? – nézett ártatlan ábrázatával. 
– Már miért tenném? – kerekedtek el a szemeim a feltevésre.
– Rendben. Akkor az is elég, ha a szobában maradok, nem gondolod? Vagy ragaszkodsz hozzá, hogy a gardróbban várjak rád? – kacsintott játékosan. 
– Seggfej! – nyújtottam rá a nyelvem. 
– Vedd fel ezt – nyomott egy nyári ruhát a kezembe. – Megőrülök a gondolattól, hogy pucér vagy a köntös alatt, és úgy cseverészel ezzel a pasassal – segített gyorsan belebújni. Nem hagyta ki a lehetőséget, hogy hozzáérjen a bőrömhöz, mialatt rám segítette a ruhát. Libabőrös lettem tőlem. Gonosz mosoly bujkált a szája szélén. 
– Menj, mert gyanút fog, hogy rejtegetsz valakit – kacagott és a fenekemre csapott.
– Akkora egy arcátlan bunkó vagy! – indultam kifelé. 
– Inkább érzéki, de te pont ilyennek szeretsz – dobta le magát az ágyamra. Behúztam magam mögött a szobaajtót és kissé ziláltan tereltem beljebb az ügynököt

http://bit.ly/erzeki-csabito-libri

NIKO – VELED VAGY NÉLKÜLED?

A főnökével történt üzenetváltásokból pontosan tudtam, hol van. Az étterem ablakán át leskelődtem. Meglepetésemre nem kettesben voltak az asztalnál, de a megkönnyebbülésem nem tartott sokáig. Láttam ugyanis, ahogy Simon gyengéden megsimította a kézfejét, Olivia pedig széles mosollyal az arcán pillantott rá. Elég volt! Előkaptam a telefonom és csörgetni kezdtem Oliviát. Elővette a telefonját, hosszan nézte a kijelzőt, majd távozott az asztaltól.
– Itt Olivia Clark – szólt bele a készülékbe.
– Remélem, jól mulatsz azzal a bájgúnárral – szóltam bele köszönés helyett. Fújtattam az indulattól. A szívem vadul zakatolt a mellkasomban.
– Niko? – pillantott körbe. A vendégeket pásztázta a tekintetével.
– Ilyen rövid kis ruhát csak a mi randinkon viseltél. Tetszeni akarsz neki? – háborogtam.
– Hol vagy? – indult meg a kijárat felé.
– Le fogsz feküdni vele? – szegeztem neki a kérdést. – Tényleg csak ennyit jelentettem volna? – Az elkeseredést a hangomból még én magam is kihallottam, de már nem érdekelt.
Kivágódott az étterem ajtaja, és akkor megpillantottuk egymást.
– Niko. – Láttam, hogy könnyek szöktek a szemébe. Leengedte a füléről a készüléket és úgy sietett felém, mintha csak rám várt volna. A fejem ráztam, mert abban a pillanatban újra éreztem az erős érzelmi kötődést. A sötét és zord világomban tényleg ő volt az életet adó fény. – Hogy kerülsz te ide? – torpant meg előttem. A tekintete nem szemrehányó volt, inkább meglepett.
– Engem inkább az érdekel, te mit csinálsz itt ezzel az alakkal.
Képtelen voltam türtőztetni magam.
– A főnököm ma hivatalos volt egy kapcsolatépítő vacsorára. Elkísértem őt. Ennyi – tárta szét a karját. Estére pedig minden bizonnyal majd a lábát – spannoltam magam.
– És pont téged hozott magával? Nincs felesége vagy barátnője? – fejeztem ki a nemtetszésem.
Hosszan egymásba kapaszkodott a pillantásunk. Tanácstalanul nézett rám, majd mintha egyszeriben megvilágosodott volna. Kiolvastam a kérdést a szeméből: „Féltékeny vagy?” Igen! Cseszd meg! Az vagyok! Őrülten féltékeny – emeltem meg dacosan a fejem.
– Simon olyan körökben forog, ahol tudnak nekem segíteni kideríteni, ki ez a Yurik és hová tűnt – magyarázkodott.
– Simon szerintem nagyon sok másban is készségesen a rendelkezésedre állna – szikrákat szórt a tekintetem.
– Ezt meg hogy érted? – ártatlan arca még inkább dühített. A megrökönyödése őszinte volt.
– Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, mire gondoltam – túrtam zaklatottam a hajamba.
– Te becsavarodtál! – emelte meg a hangját.
– Ahogy mondod! Teljesen! Totálisan! Mióta megismertelek, nem vagyok önmagam – fakadtam ki. – Először küszködök itt, hogy észrevegyél, aztán tetőzöm a hülyeségem azzal, hogy kilépek az életedből, hogy megtalálhasd az igazit, erre te pont ezzel az alakkal készülsz összeszűrni a levet.
– Simon a főnököm! – forgatta a szemét.
– Ó, láttunk már ilyet – ráztam cinikusan a fejem.
Megváltozott az arckifejezése, az ő tekintetében is lángra lobbant a harag. Dühében az arcomba hajolt, egy lehelet választott el tőle.
– Akkor most tisztázzunk valamit. Köztem és Simon közt nincs semmi, és nem is lesz! De ha lenne, ahhoz sem lenne semmi közöd – sziszegte mérgesen a képembe. – Mégis kinek képzeled magad, hogy kövess és beleszólj a dolgaimba?
Mindig is igyekeztem higgadt ember maradni, de most elszakadt a cérna. Soha nem ragaszkodtam a világon semmihez, mindig mindent magam mögött hagytam, de őt képtelen voltam.
Engedni? Átengedni? Na, azt már nem!
Elkaptam a derekánál és magamhoz rántottam. Rémült tekintete hol a szemem, hol a szám pásztázta. Az ő mellkasa is zaklatottan emelkedett és süllyedt. A tarkójánál fogva tartottam, hogy egyenesen a szemembe nézzen.
– Tudnom kell! Muszáj! – lihegtem. – Jelentettem én neked bármit is?
Lüktetett bennem a kétségbeesés. A szája megnyílt a csodálkozástól.
– A világot, Niko. A mindent – sóhajtotta, majd az ajkamra tapadt. Őrülten forró csókban forrtunk egybe. Kattant a bilincs a csuklómon, a cellám ajtaja bezárult. Az álom ezzel rémálommá vált. Nem menekülhettem többé. Olivia fekete lyukként szívta el minden józan gondolatom.
– Megőrülök érted – faltam az ajkát.
– Istenem! Annyira hiányoztál! – mélyítette el újra a csókot.