Végzetes csábító

Olivia

Körmönfont kelepce

Kapkodva jutottam el a megadott címre, mert Niko olyan szenvedélyesen viszonozta a csókot, hogy alig bírtam szabadulni a vágytól, hogy inkább otthon maradjak vele. Sikerült is feltartania, és az sem segített a helyzetemen, hogy a cég, ahová igyekeztem, a város egyik legforgalmasabb helyén volt, egy felhőkarcoló tetejének egyik irodájában. A reggeli csúcsforgalmat túlélve türelmetlenül bámultam a lift számlálóját, mikor áll meg a megfelelő szinten. A gyomrom összeugrott, amikor rápillantottam az órámra. Elkéstem. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy a pontatlanságom miatt komolyan vesznek majd. Loholva, zihálva estem be, de amikor odaértem, életem egyik legnagyobb meglepetésében volt részem, amikor megpillantottam egymás mellett türelmetlenül várakozva Brett ügynököt és Kirsten barátnőm fiúját, Juke-ot. Értetlenül járattam köztük a tekintetem. Ezek mit keresnek itt? És egyáltalán honnan ismerik egymást?

– Helló, Olivia, már nagyon vártunk téged! – húzott ki egy széket Juke és mutatta, hogy üljek le. Akkor esett le, hogy besétáltam egy gondosan felépített csapdába. Ijedten az ajtó felé ugrottam, el akartam iszkolni, de az ajtó nem nyílt ki. A düh és a pánik keverékével a lelkemben pördültem vissza feléjük.

– Mit akartok tőlem? – szegeztem a tekintetem Brettre.

– Egyelőre csak annyit, hogy higgadj le és foglalj helyet! – felelte mereven.

Vonakodva, felszegett állal dobtam le magam a székre. Brett elégedett pofáját elnézve nem számíthattam semmi jóra.

– Nem húzzuk az idődet, és tőled is ugyenezt kérnénk. Csendben végighallgatod a mondandónkat, utána csak egy egyszavas, egyértelmű választ várunk tőled: egy igent vagy egy nemet. Világos voltam? – emelte fel a hangját. A Judás Juke-ra siklott a tekintetem, aki minden bűntudat nélkül állta a pillantásom. A szívem hevesen kalapált. Juke közelebb lépett és letett elém egy dossziét.

– Nyisd ki! – parancsolt rám Brett.

Tekintettel arra, hogy nem kérésnek hangzott, hanem parancsnak, elszántan karba fontam a kezem, a legkisebb jelét sem adva az együttműködésnek. A kezdeti sokk után kezdtem magamhoz térni. Juke lenyúlt és felcsapta az anyagot. Kíváncsian odapillantottam, és Niko fényképén akadt meg a szemem.

– Tudod, hogy ki ő valójában, igaz? – noszogatott Juke. Kapd be! – vontam fel a szemöldököm, és érdeklődő pillantással egy repedést kezdtem bámulni a falon. Ezzel is kinyilvánítottam: belőlem ugyan nem szedtek ki semmit. – Szóval tudod – hümmögött. – Annál könnyebb lesz ez a beszélgetés. Tájékoztatlak, hogy mi is tudjuk, ki ő valójában. Niko barátod a Fantom néven elhíresült csaló, számos bűncselekmény a rovására írható.

Egyre nehezebben lélegeztem, de ahogy Niko tanította, a szorult helyzetben igyekeztem kontrollálni a testi reakcióim. Nem tudhattam, miből mire következtetnek. Nem okozhattam én Niko vesztét.

– Nem mondasz semmit? – hajolt a képembe Juke. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne köpjem szembe.

– Gőzöm sincs, hogy miről beszélsz – szűrtem ki a fogaim között. Hátradőltem a székemben és ártatlan ábrázatot magamra öltve pásztáztam hol az egyiket, hol a másikat.

– Mondtam én, hogy ez így nem fog menni – csattant fel Brett Juke-nak intézve a szavait. – Megkaptad az esélyt, hogy kíméletesen vegyük rá az együttműködésre. Megpróbáltad, de én előre megmondtam, hogy ez nem fog bejönni. Most én jövök.

Azon merengtem, vajon mire készül. Megkínoz? De ehelyett csak fFelém fordította a laptopját. A házunk jelent meg előttem a kijelzőn és pár FBI-ügynök, akik látszólag bevetésre készen várakoztak egy furgonban. Elakadt a lélegzetem, egyenesen Brett szemébe néztem.

– Nahát! Végre figyelsz rám. Remek! – bólogatott elégedetten. – Akkor most nyisd ki szépen a füled, mert ezek az ügynökök csak a parancsomra várnak, hogy lerohanják a házat és elfogják a te kis haverodat. A sorsa a te kezedben van.

Egyre szaporábban lélegeztem, az állkapcsom összeszorítottam, a kezem a székem karfáját markolta.

– Mit akartok tőlem? – préseltem ki magamból.

– Nézd, megtalálta a hangját – gúnyolódott rajtam Juke. Gyilkos pillantással sújtottam. Iszonyatos düh, ugyanakkor aggodalom kavargott bennem.

– Hogy mit akarunk? Tudod te azt jól. Azt, hogy fejezd be, amit elkezdtél. Épülj be az orosz maffiába – fejtette ki Brett.

– Ezt nem mondhatod komolyan – horkantam fel. – A feladatra, amit nekem szántál, nem vagyok alkalmas. Lulu is megmondta – próbáltam hárítani.

– Amit Lulu mond, az nem szentírás. Ha összeszeded magad, tudom, hogy képes vagy rá – fúrta a tekintetét az enyémbe. – Csak megfelelő motiváció kell – bökött a monitor felé.

– Hiszen ez zsarolás! – ziháltam a tehetetlenségtől.

– Az – vonta meg lazán a vállát. Juke-ra tévedt a tekintetem. Reméltem, hogy ő majd kisegít. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de valami csodában reménykedtem: a védelmében.

– Ezzel az öcsédnek is igazságot szolgáltathatsz – szólalt meg sokkal barátságosabb hangon.

– Nem teheted ezt velem, Juke! – ráztam hitetlenkedve a fejem.

– Ne engem vádolj, Olivia! Ezt te tetted magaddal. Én figyelmeztettelek – keményedett meg a hangja.

– Aljas, szemét gazember vagy! Nemcsak engem, Kirstent is elárultad! – estem neki.

Szerettem volna hatni rá. Hinni akartam, hogy Kirsten többet jelentett neki, mint egy jó szex.

– Nem keverem össze a munkám a magánéletemmel, Olivia. – A szemében szomorúság csillant. – Nem direkt alakult így. Ebbe az ügybe most véletlenül keveredtem bele. Jókor voltam a legjobb helyen.

De a tekintetéből azt olvastam ki, szerette volna, ha nem így lett volna.

– Niko a kezdetektől érezte, hogy nem stimmel veled valami – fújtattam. – Figyelmeztetett is. Hallgatnom kellett volna rá.

– Ez kölcsönös volt – húzta ki magát. – De, akivel itt valami tényleg nem stimmel, az te vagy, Via. Hogy a fenébe dőlhettél be neki? – bökött Niko arcképére. – Hogy tudott téged így megbolondítani? Nézz rá! Ő egy csaló. Egy tolvaj. Egy bűnöző! – ordított a képembe. Brett a vállára tette a kezét, hogy lehiggadjon.

– Arról volt szó, hogy az érzelmeire alapozunk, hogy működjön együtt. Nem arra akarjuk rávenni, hogy dobja fel – szálltak vitába egymással.

– Csak meg akarom érteni – fordult felém Juke. – Olivia mindig olyan reálisan állt az élethez és a férfiakhoz. Őt nem lehetett csak úgy ledönteni a lábáról. Mondd csak, mi a fene történt veled?

A szám szélét harapdáltam, mert a könnyek égetni kezdték a szemem.

– Niko nem rossz ember. – Ennyit tudtam kinyögni, mert ezzel még semmi terhelőt nem mondtam ellene. Mintha Brett ügynök tudta volna, mi jár a fejemben, megszólalt.

– Ez most nem hivatalos kihallgatás. Niko még megúszhatja, ha te szépen fogod magad és folytatod, amit elkezdtél – mondta nyíltan a feltételeit.

– És ha nem teszem? – makacsoltam meg magam.

– Akkor az élete hátralévő részét a rácsok mögött tölti majd, és te is, mert falaztál neki. Ismerős William Reed neve, ha nem tévedek. Alig várja, hogy a bíróság elé citálja a kis lovagodat.

Sarokba szorítottak, csapdába kerültem. Nem láttam a kiutat. Egyetlen megoldás létezett.

– És ha vállalom? – suttogtam alig hallhatóan.

– Akkor a következő lépés, hogy szépen szakítasz vele. Meg kell szabadulnod tőle. Túlságosan okoskodó, nem veszélyeztetheti az akciónkat.

– Ezt nem tehetitek velem! – estem pánikba. Annak a gondolata, hogy el kell szakadnom Nikótól, rosszabb volt, mint a beépülés.

– Ha nem teszed, mi szakítjuk el tőled. Örökre! – közölte Juke teljes közönnyel a hangjában.

Niko

Kiterítem a lapjaim

Estefelé, mire Dmitij megtalálta a drogot pontosan ott, ahol mondtuk, jött a feketeleves. Nem lehettünk biztosak benne, hogy milyen sorsot szán nekünk. Üzleti partnerként vagy árulóként tekint-e ránk. Féltem, de nem a saját életem miatt reszkettem. Végig fel s alá járkáltam a szobánkban, ahová bezártak minket.

– Ezzel nem segítesz – dorgált Olivia. – Csak én is egyre feszültebb leszek – követett a tekintetével.

– Nagy hibát követtünk el. Menekülnünk kellett volna – aggodalmaskodtam.

– És meddig? Életünk végéig?

Ekkor kitárult az ajtó, Olivia felpattant a kanapéról és mellém lépett. A karomba kapaszkodott, amikor Dmitrij belépett a szobába. Nem szólalt meg, csak a szemét járatta köztünk.

– Kapjátok el! – intett felém. Ezt a hangot már ismertem. A hanglejtése könyörtelen volt és élvezte. A gyilkos énje a felszínre bukkant. A torkomban dobogott a szívem.

– Nee! – ordított Olivia, és igyekezett a védelmébe venni, de a két behemót félresöpörte. Ő a földre esett, engem pedig közrefogtak.

– Ne csináld, Dmitrij! Megegyeztünk! – próbálkoztam, bár tudtam, ha a fejébe vesz valamit, minden hiába.

Ketten rám vetették magukat. Áttuszkoltak Dmitrij irodájába, ahol még ketten várakoztak. Tudtam jól, mi következik, láttam már ezt eleget. Lefogtak két oldalról, amíg a másik kettő teljes erőből agyba-főbe vert. Egyik ütés követte a másikat. Nem kíméltek. Szúró, égető fájdalom árasztotta el a testem, minden tagom fájt. Egy ideig tiltakoztam, aztán feladtam. A fájdalom elárasztotta a testem. Nem pazaroltam feleslegesen az energiám. Reccsent néhány csontom, és felszakadt a szám az ütések alatt. Azt hittem, ez a vég, ott fogok meghalni. Olivia kétségbeesett hangját hallottam a távolból, ahogy az életemért könyörög. Nem akartam elájulni, Olivia miatt nem tehettem, de a fájdalomtól egyre ködösebbé vált a külvilág. Nyelni kezdtem a számat elárasztó vért. Mégsem magammal voltam elfoglalva, rettegtem, mit tesz Dmitrij Oliviával, ha velem befejezte. Akkor az egyikük lendületből, nagy erővel oldalba vágott. Habár igyekeztem tartani magam, abban a pillanatban a hangos reccsenésre a bordáimnál felüvöltöttem a belém hasító fájdalomtól.

– Sajnálom, öcsi, a szabályok rád is vonatkoznak – nevetett fel Dmitrij és a hajamba marva emelte fel a fejem. A csordogáló vértől nem láttam semmit.

– Ne bántsd őt! – hörögtem.

– Ne aggódj! Gondom lesz a kis feleségedre – vigyorgott, mire arcul köptem.

Intett az egyik emberének, aki folytatta a gyepálásomat. Magamban csak azért imádkoztam, hogy Olivia kijusson valahogy, de akkor váratlan dolog történt. A következő közeledő ütés nem ért célba. Az ököl gazdája a földre rogyva ordított fel. Igyekeztem felmérni, mi történik, de az arcomat elárasztó vértől minden félhomályba borult. A jobb kezem tartó alak is jajgatva engedett el, mire a balomon is megszűnt a béklyó. Megtántorodva zuhantam a földre. A kemény padló nyomta a sajgó bordámat, nyöszörögve vergődtem, próbáltam felkelni, hogy megértsem, mi folyik körülöttem, de megszédültem. Ernyedten ejtettem vissza a fejemet a padlóra, ami hangosan koppant. Nagyszerű, most már ez is fáj… Valójában mindenem fájt, a kislábujjamtól a fejem búbjáig.

– Engedd el, mert a következőt te kapod! – hallottam meg Olivia zihálását egészen közelről.

A földön úgy helyezkedtem, hogy megláthattam, ahogy a tőlem kapott késekkel a kezében Dmitrijt veszi célba, aki meglepetten, de gonosz mosollyal a szája sarkában bólogat.

– Nem rossz próbálkozás! – ismerte el. – De ha engem meg is sebzel, hamarosan elfogynak a késeid. Utána mi lesz? Nem jutsz ki élve – fenyegette.

– Az engem már nem érdekel, de nézd csak, van még kettő – emelte a magasba a kéeseket. – Ezeket csak neked szánom. Ha még egy ujjal hozzáértek Nikóhoz, esküszöm, beléd vágom mindkettőt. És nem a lábadra célzok, mint az ő esetükben – intett az egyik combját szorongató férfi felé.

– Alábecsültelek, de ezt a hibát többé nem követem el. Tedd le azokat a késeket! – utasította határozottan.

– Teljesen hülyének nézel? Nem bízom benned! Húzzatok ki innen! – üvöltötte Olivia. Nem ismertem rá.

– Hát, öcsikém a feleségednek van vér a pucájában! – bökte felém. – Nyugodj meg, szivi! Nem akarom kinyírni. Szükségem van még rá! Le kell dolgoznia, amit annak idején ellopott tőlem – lépett elém és a lábával megpiszkált.

– Hiszen ott a több milliós drogszállítmány – préselte ki a száján Olivia.

– Ugye nem képzeled, hogy ennyi árulás és lopás után annyival megúszhatja, hogy visszaadja nekem, ami amúgy is az enyém? Hátralévő életében nekem fog dolgozni. Van mit kitermelnie – közeledett Olivia felé, aki habár nem mutatott félelmet, mégis tudtam, mennyire bizonyztalan.