A remény hajnala

„Ha találsz valakit, akiért képes vagy tönkretenni az életedet, az mindig megéri.”

„Baromi kellemetlen lehet, hogy az egyetlen személy, aki szóba áll magával, az a számítógépes rendszere mesterséges intelligenciája.”

„Talán ez a mai nap tanulsága: hogy meg kell ragadni ezeket az egyszerű pillanatokat és jobban értékelni őket. Élvezni, ami most jön, az új lehetőségeket. Ez a gondolat mégsem tett boldoggá. Az utóbbi időben a fájdalom, a szenvedés, a színjátszás, hogy minden rendben van, na és persze a nehéz döntések uralták a hétköznapjaimat, de nem hagyhattam, hogy a súlyuk elnyomja az életörömömet.”

„Remény, bizalom nélkül valóban nincs élet. Hinni kell a jóban, a jövőnkben, egymásban, de legfőképpen önmagukban.”

„Aki szeret, nemcsak boldogságot, de mérhetetlen sok szenvedést is átél.”

„Hazudnék, ha azt mondanám hidegen hagyott a csaj. Időnként igencsak taccsra vágott. Elbűvölt, és nem csak a külseje, az egyénisége is. Melegség áradt minden porcikájából, és én túl régen fáztam már. Jólesett mellette átmelegedni. Éreztem, hogy kezdek mellette felolvadni.”

„Én egy vérbeli farmerlány vagyok. Remekül lovagolok, terelek, billogozok, minden tudok az állattenyésztésről, a növényekről. Nem esek pánikba egy farfekvéses marhától, de mi lesz velem egy betonrengetegben? Megtalálom vajon ott is a saját utamat?”

„Az idő rohan.
Az idő senkire nem vár.
Az idő begyógyítja a sebeket.
Mindannyian arra vágyunk,
hogy több időt kapjunk.
Időt, hogy talpra álljunk.
Időt, hogy felnőjünk.
Időt, hogy felejtsünk.
Időt.”

„Talán ezért is alakult úgy, hogy – habár teljesen különbözőek voltunk – mégis barátok
lettünk. Ő még ismert engem, amikor tudtam nevetni, és akkor sem hagyott magamra, mikor már nem.”

„Mindent akartam, amit nyújtani tudott, és mindent adni akartam, amit el akart venni.”

„Ahogy a tenger mossa a homokos partot,
úgy mossa a szerelem az akaratot.”

„A tehetetlenségtől szét tudnék verni mindent magam körül. Hiába igyekszem behúzni a féket, csak sodródom a szakadék felé. Nem! Ez a nő taszít egyenesen bele. Most is én zárom őt „börtönbe”, mégis ő tartott engem rabságban. Egy csapdában vergődöm. A szerelem tényleg vak, és olykor kegyetlen is, csak jön és szövi a maga kis hálóját. Mire észhez térnék, már bele is gabalyodtam. Minél jobban kapálózom, annál rosszabb. A mostani állapotban minden lehetetlen és kilátástalan.”

„Hát mégis a mélybe taszít…Tudtam, hogy az esés hogyan végződik, mégis, szükségem volt arra, hogy ezt az eufórikus zuhanást átéljem. Semmi nem tudott megtartani, én pedig nem tudtam megkapaszkodni, hogy megállítsam a folyamatot.”

„Mi történik velem? De én vagyok a hibás, engedtem az érzékeimnek. De mit tehetnék? Ez a nő olyan, mint egy rádiótorony, ontja a jeleket. Soha senki nem volt képes azt kiváltani belőlem, amire ő képes.”

„Függetleníteni akartam magam másoktól, és most ennek a nőnek a kezében volt az életem. Eddig nem volt kockázat, hiszen ha én magam vagyok saját magam egyetlen társa, akkor az életem úgy élem, ahogy akarom. Nem kell megbánnom a tetteim. Igen, hibázhatok, de ezeket a botlásokat szükséges rosszként könyvelem el.”

„Nemcsak hogy a kínjait érzem, de nekem is kelljen azoknak véget vetni? Ehhez én gyenge vagyok.”

„Legbelül tudtam, hogy veszélyes közel engednem, mert felfalna, mint egy vadállat. De a francba is! Pont arra vágyom, hogy elemésszen, hogy előtörjön belőle a dúvad. Imádom a lángoló tűzet a tekintetében. Én is meggyulladok tőle. És rohadtul nem érdekel, hová vezet ez az egész.”

„Remegett a dühtől. Csodálatos volt, elbűvölő és magával ragadó. Olyan erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam, alig bírtam megtartani ezt a leheletnyi távolságot.”

„Miért hinted el a reményt, ha a következő mondatoddal nem hagyod élveznem.”

„Hogy én vele egy fedél alatt! Jesszus! Csak az ágya puszta látványától majd meggyulladtam. Mi lesz, ha őt magát látom majd benne. Maradni? Nincs az hatalom!”