Végzetes csábító – Csábító 3. idézetek

Csalódott voltam. Arculcsapásként ért, hogy mégsem ő visz engem a fény felé, hanem én hozom rá a sötétséget.

Nekem is bíznom kellene a szerelmében, ami őszinte és tiszta. Nem magamban kell keresnem a mankót, hanem Olivia hatalmában felettem.  

Képtelenség, hogy az égiek ezt így akarják! Ez igazságtalanság! Persze, mert a jóisten ugye bármit megtehet, amit csak akar. Hiába küzdök, küszködök, hogy elérjem a partot, csak vízbe fojt. Nem kapok második esélyt.  

Csak egy nő tarthatja romantikusnak a halálban egyesülés gondolatát. Egy fenét romantikus! Mi abban a romantikus? Ostobaság! Porból lettünk, porrá leszünk. A por meg ugye nem kel fel hajnalban és nem reggelizik.  

Egy nő a múltból. A legrosszabb rémálmom vált valóra ezzel a gyötrő érzéssel a mellkasomban. Nem tehettem róla, ösztönösen féltékeny voltam rá. Nemrég még őt ölelte, őt csókolta, vele élt, és őt hívta fel telefonon, hogy mennyire hiányzik.

Aljasság… Bármit is tettem életemben, nem tartom magam elvetemültnek. A gonoszok a gyengéken szedik meg magukat, én viszont mindig a felettem lévőkből éltem. Mára már nem tartoztam senkinek hűséggel, csak saját magamnak.

Behajtás? Az a szakterületem, de ez más! Ez… ez sokkal inkább…

– Hiszen az ilyen alakokat bérgyilkosnak hívják – húzódtam feljebb. Az arcát figyeltem.

– Gratulálok, kicsim! Előléptettek minket.  

Dmitrij pajzsnak nevezett, Niko horgonynak. Akárme- lyik is vagyok, nekem kell erősnek lennem. Nem hagyhatom, hogy a jelenlétem nélkül csapjanak össze.  

Soha nem voltam gyenge ember, de most megtörtnek és erőtlennek érzem magam. Ő egy olyan dolgot adott nekem, amiről nem tudtam, hogy létezik. Szerelmet!